Az emlékezés virágai
A verőfényes szeptemberi napsütésben már messziről látszott, hogy a székelyudvarhelyi templomhegy alján, a szobor körül valaki foglalatoskodik. Közelebbről aztán kirajzolódott szürke ruhás, törékeny alakja, amint előszedegeti virágait és gondosan a talapzathoz igazgatja. Mintha a szobor gazdája lett volna. Júlia nővér Marosvásárhelyről érkezett. Több más erdélyi város mellett ott is élnek és dolgoznak a Szociális Testvérek Társasága tagjai, akik nap mint nap tanúságot tesznek a szeretetről: minden időben a remény hordozói, a szegények és az elnyomottak szolgálói kívánnak lenni.
Márton Áron - emberek pásztoraként - a legsötétebb elnyomás idején is kiállt az üldözöttekért, s ezért hosszú, súlyos börtönéveket kellett elszenvednie. Ennek ellenére minden embert – tekintet nélkül vallási felekezetre és nemzetiségi hovatartozásra – a kiengesztelődésre és a békés együttélésre intett és tanított. „Búcsúzóban ismét kérlek Benneteket, tiszteljetek és szeressetek minden embert, elsősorban azokat, akikkel együtt éltek” – írta utolsó pásztorlevelében híveinek.
Erdély püspökének, Márton Áronnak (1896-1980) utolsó tíz esztendejében, Gyulafehérváron, Kacsó Júlia szociális testvér volt a személyi gondozója, majd legvégül áldozatkész betegápolója is. „Emberfeletti ember volt, ahogyan írták róla: emberkatedrális” – mondta még búcsúzóul, a hangjából érezhető tisztelettel.
m.g. 2009. szeptember
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése