Mozaikdarabkák Erdélyből 3.

Eszter néni

Ha az ember Székelyföld dél-keleti csücskében a Háromszéki-havasok tájékára vetődik, sok más nevezetesség mellett érdekes és tanulságos felkeresnie a hetvenes éveiben járó Eszter nénit is. Ha pedig történetesen magyartanár az illető, akkor előtte érdemes készülni – Petőfiből legalább, de hasznos lehet érintőlegesen utánanézni Adynak, Kosztolányinak, Kányádinak és a románok legnagyobbjának tartott Mihai Eminescunak is. Eszter néninek ugyanis életében már nem egy találkozása volt irodalomtanárral – valahogyan vonzza őket –, és bizony eddig egytől egyig mindet kenterben verte – így engem is. Egy általa féltve őrzött Kovászna megyei lap tanúsága szerint 1985-ben például Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda között, az éjszakai vonaton ejtette ámulatba memoriter verstudásával és egyéb irodalmi ismereteivel a köréje gyűlt alkalmi közönséget, köztük egy éppen író-olvasó találkozóról hazafelé zötyögő irodalmárt.
   A településre érve, tétován tekingetve kerestünk jelzést a Mikes-kúriához. Útbaigazító tábla helyett azonban "csak" egy idősebb, napbarnított arcú asszony álldogált a közelben az út szélén, szatyorral a kezében, és mintha már előre kinézte volna magyar rendszámú „áldozatát”, szolgálatkészen autónkhoz lépett és készségesen elmagyarázta az útvonalat. Váltottunk még néhány szót, és egykettőre Petőfi Sándornál kötöttünk ki. Tetszett minden úgy együtt: a helyszín és a téma is, hiszen egykori hazafias vidéken jártunk, melyhez olyan halhatatlan nagy magyarok köthetők, mint Gábor Áron, vagy Mikes Kelemen. Nem telt bele sok idő, Eszter néni nekibátorodván, az autó ajtajára könyökölve, a lehúzott ablakon át lelkesen zengte befelé Petőfi Sándor Nemzeti dalát. Kiszállni sem volt idő, csak ámulva bámultuk és hallgattuk az égből hullott csodát. Aztán még egy-két versrészlet, elzúgtak az európai forradalmak is, legvégül pedig az Európa csendes, ujra csendes hangzott el, helyenként rezignáltan.

   Gyalog indult kenyérért aznap is, ahogyan szokott, aztán a szomszédok csodálkozására autóval érkezett haza. Szerény hajlék az övé, még nagyapja építette egy évvel a Kiegyezés után, s az egyablakos, fehérre meszelt házikó homlokzatán olvasható is az évszám eredeti felirata. Eszter néni egyébként soha nincs egyedül. Népes cicaszaporulat gondoskodik róla, hogy valami mindig történjen odahaza: Csöpike és Pistuka folyton a lábainál ugrándozva próbálta őt elgáncsolni, Boglárka pedig három kölykét pesztrálgatta ott jártunkkor. Aztán ölébe véve a rakoncátlanokat, mesélni kezdett az életéről. Hat osztályt végzett; eredetileg „atomfizikus mérnök békés célokra” szeretett volna lenni, de az élete másként alakult.

   Távoli rokonának vallja a közeli falu, Kőrös szülöttjét, a magyarok feltételezett ázsiai őshazáját egykor felkutatni szándékozó Csoma Sándort, a tibeti tudós vándort. Csoma Berta volt a nagyanyja, de – és itt fölemelt mutatóujjal nyomatékosít – „nem a paraszt Csomákból, hanem a katona fajtából való”. Kedvünkért előszedte az 1800-as évekből épségben megmaradt, hét lakat alatt tartott nagyapai obsitot is. (A székely az évszázadok folyamán honszeretetből, sorsának jobbra fordulása reményében vagy kényszerből sokat katonáskodott a végeken és távol a szülőföldjétől is.) Hátsó szobájában Petőfi-köteteket, Csoma-könyveket és irodalommal kapcsolatos újságcikkeket terített az asztalára, megmutatta házi kiskönyvtárát, majd Kőrösi Csoma Sándor emlékére címmel fennhangon felolvasta sebtében előkeresett, papírra vetett gondolatait.

   Eszter néni bár egyedülálló, semmiképpen nem magányos. Minden évben alig várja március 15-ét. Azt már a hajdan volt Mikes-kúrián mesélték, rá mindig lehet számítani, és fel is szokták kérni, hogy jelenlétével és közreműködésével tisztelje meg az ünnepséget. Olyankor mindig nagy kokárdával érkezik és ’48-as verseket ad elő. Tiszteletre méltó, ahogyan emberek – apró szigetekként a román tengerben – a kommunista diktatúra évtizedeiben kitartottak: magyarok mertek és tudtak maradni. Eszter néni ilyen magyar ember.

   Indulófélben már, „házi feladatot” kaptam: odahaza, az antikvár könyvek világában okvetlenül nézzek utána Gracza György történetíró könyvének (Az 1848-49-iki magyar szabadságharc története I-V., 1894), Szabolcska Mihály református lelkész, költő verseinek, s ha föllelhető, megörülne Czuczor Gergely bencés szerzetes verseskötetének is...

gabor, 2009. szeptember