Viszont van a városnak nagyszerű, múltbéli kulturális öröksége, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, melynek kórusa sok évtizede már a nívós magyarországi gyermekkórusok családjához tartozik, és az ott folyó magas szintű szakmai, művészeti munka eredményeképpen a nagyvilág is, szerte Európában, tudomást szerezhetett a hegyben megbúvó, egykori kis bányavárosról.
Az idei, XIX. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál (Komló, 2010. június 18-20.) a házigazda kisváros védnökségével, pécsi karnagyok szakmai közreműködésével szerveződött. Fővédnök Kocsár Miklós Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, kiemelt támogatók a Nemzeti Kulturális Alap, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium voltak, s a műsorfüzet a kitűzővel – és általában is a rendezés – egy jól szervezett, hagyományait gondosan ápoló dalos találkozó benyomását keltette.
A zsűri észt, litván, felvidéki és székelyföldi énekkarok mellett szombathelyi, két budapesti, szolnoki és komlói kórusok teljesítményei alapján értékelhetett. „Szemben” a kilenctagú szakmai értékelő bizottság nyolc férfi tagjával, a részt vett kórusok karnagyai mindnyájan nők. Úgy tűnik, férfi zenepedagógusok – bár nagy szükség lenne rájuk is – ritkább esetben szegődnek el énektanárnak normál, vagy zenei általános iskolába, pedig még ez utóbbi iskolatípusban az intenzívebb ének-zene oktatás következtében jobbak a szakmai eredményesség előfeltételei.
A magyarországi Kodály-kórusok a tőlük várható magas szintű zenei teljesítményt nyújtották, igényes műsoruknak többségében magyar szerzők – Bartók Béla, Bárdos Lajos, Halmos László, Karai József, Kerényi György, Kocsár Miklós, Kodály Zoltán, Orbán György, Papp Lajos, Sugár Miklós, Szőnyi Erzsébet, Tillai Aurél, Tóth Péter – műveit választva. Voltak azonban apró megingások, pl. az Egyházzenei kategóriában az egyik kórust meglephette a templomi hangzás és az ott szokatlanul ható, kongó zongorakíséret, s ez intonációs nehézséget okozott a gyerekeknek. A Folklor kategóriában a külföldiek és a házigazda komlóiak nyújtottak maradandót. A zenemű mondanivalóját nemegyszer finom taglejtésekkel interpretálták, a szovátaiak és a komlóiak pedig táncukkal mozgalmas színpadképet varázsoltak. Nem csak az észtek, a litvánok és a székelyföldiek népviseletét lehetett megcsodálni, de azt is, ahogyan bemutatták produkcióikat: eredetiek, természetesek voltak, látszott rajtuk az éneklés, a felszabadult dalolás öröme.
A Polifon és a Folklor kategória a színházban, a gálakoncert a sportcsarnokban zajlott, így a kórusok teljesítményére befolyással lehetett a három, akusztikailag igen eltérő helyszín, mert a változó körülmények jelentős hangzás- és hangérzet-különbséget okoztak az énekeseknek. A záró napi szakmai konzultáción az értékelő bizottság részéről Erdei Péter professzor összefoglalójában kiemelte: a kórusmunkában a biztos és tiszta intonáció érdekében fontos nem csak lineárisan (a szólam megtanításával), hanem vertikálisan is (a szólam funkciójának tudatosításával) építeni.
A Fesztivál Gálahangverseny közvetlen előzményeként hatalmas felhőszakadás zúdult a városra, azt követően pedig az énekkarokra hullott kiérdemelt „díj-eső”:
A zsűri észt, litván, felvidéki és székelyföldi énekkarok mellett szombathelyi, két budapesti, szolnoki és komlói kórusok teljesítményei alapján értékelhetett. „Szemben” a kilenctagú szakmai értékelő bizottság nyolc férfi tagjával, a részt vett kórusok karnagyai mindnyájan nők. Úgy tűnik, férfi zenepedagógusok – bár nagy szükség lenne rájuk is – ritkább esetben szegődnek el énektanárnak normál, vagy zenei általános iskolába, pedig még ez utóbbi iskolatípusban az intenzívebb ének-zene oktatás következtében jobbak a szakmai eredményesség előfeltételei.
A magyarországi Kodály-kórusok a tőlük várható magas szintű zenei teljesítményt nyújtották, igényes műsoruknak többségében magyar szerzők – Bartók Béla, Bárdos Lajos, Halmos László, Karai József, Kerényi György, Kocsár Miklós, Kodály Zoltán, Orbán György, Papp Lajos, Sugár Miklós, Szőnyi Erzsébet, Tillai Aurél, Tóth Péter – műveit választva. Voltak azonban apró megingások, pl. az Egyházzenei kategóriában az egyik kórust meglephette a templomi hangzás és az ott szokatlanul ható, kongó zongorakíséret, s ez intonációs nehézséget okozott a gyerekeknek. A Folklor kategóriában a külföldiek és a házigazda komlóiak nyújtottak maradandót. A zenemű mondanivalóját nemegyszer finom taglejtésekkel interpretálták, a szovátaiak és a komlóiak pedig táncukkal mozgalmas színpadképet varázsoltak. Nem csak az észtek, a litvánok és a székelyföldiek népviseletét lehetett megcsodálni, de azt is, ahogyan bemutatták produkcióikat: eredetiek, természetesek voltak, látszott rajtuk az éneklés, a felszabadult dalolás öröme.
A Polifon és a Folklor kategória a színházban, a gálakoncert a sportcsarnokban zajlott, így a kórusok teljesítményére befolyással lehetett a három, akusztikailag igen eltérő helyszín, mert a változó körülmények jelentős hangzás- és hangérzet-különbséget okoztak az énekeseknek. A záró napi szakmai konzultáción az értékelő bizottság részéről Erdei Péter professzor összefoglalójában kiemelte: a kórusmunkában a biztos és tiszta intonáció érdekében fontos nem csak lineárisan (a szólam megtanításával), hanem vertikálisan is (a szólam funkciójának tudatosításával) építeni.
A Fesztivál Gálahangverseny közvetlen előzményeként hatalmas felhőszakadás zúdult a városra, azt követően pedig az énekkarokra hullott kiérdemelt „díj-eső”:
Fesztivál nagydíj, Polifon kategória I. díj, Különdíj kortárs kórusmű legjobb megszólaltatásáért: Kodály Zoltán Gyermekkórus, Szolnok; karnagy: Juhászné Zsákai Katalin
Fesztivál nagydíj, Folklor kategória I. díj: A Kodály Zoltán Ének-zenei Ált. Isk. Gyermekkórusa, Komló; dr. Makráné Kónya Melinda.
Egyházzenei kategória I. díj, Kodály-mű legjobb előadásáért-díj, Legszebb kórushangzásért-díj, Közönségdíj: Marosszéki Kodály Gyermekkar, Szováta, Románia; Czakó Gabriella, Nagy Éva Vera
Legjobb műsorválasztásért-díj: A Pécsi Sebestyén Ált. Isk. Kiskórusa, Budapest; Megyesi Éva
Dicsérő oklevél kórusmű előadásáért:
A Jókai Mór Alapiskola kórusa, Révkomárom, Szlovákia; Pfeiferlik Annamária
Kós Gyermekkar, Budapest; Hraschek Katalin
A Miina Harma Gimnázium Gyermekkórusa, Tartu, Észtország; Maire Laar
A Paragvári utcai Ált. Isk. Kodály Kórusa, Szombathely; Bognár Nóra
A Pécsi Sebestyén Ált. Isk. Kiskórusa, Budapest; Megyesi Éva
Kós Gyermekkar, Budapest; Hraschek Katalin
A Miina Harma Gimnázium Gyermekkórusa, Tartu, Észtország; Maire Laar
A Paragvári utcai Ált. Isk. Kodály Kórusa, Szombathely; Bognár Nóra
A Pécsi Sebestyén Ált. Isk. Kiskórusa, Budapest; Megyesi Éva
Versme Leánykar, Vilnius, Litvánia; Alina Valentinaviciene.
Az utolsó nap felemelő mozzanata a Fesztivál Gálahangversenyen, a Sportközpontban volt, ahol a helyiek ovációjával kísérve színre lépett a már élő legendává vált komlói karnagy, Tóth Ferenc (82), hogy az egyesített, pár száz fős kórus élén, ki tudja, hányadszor, elvezényelje Kodály-Berzsenyi: A magyarokhoz című kánonját, melyben önálló szólamként énekelt a csarnok közönsége is: „Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat” – hangzott a már szállóigévé vált részlet, s a Codát mindegyik szólam fortissimo zengte: „Szabad nép!” E kórusmű éneklése valaha rendkívüli hatással bírt az akkori Magyarországon, amikor még csak áhítoztuk, hogy szabadok legyünk. Mára mintha már azok volnánk, és akkor most nem Ady Endre gondolatai kívánkoznának-e ide leginkább: „Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat”.
gabor, 2010. június
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése