Táncsics utca 34 és 37.
Két családi ház.
Az egyikben: első osztályos kisdiák.
A szemközti oldalon: nyolcadikos és 16 éves gimnazista fiú.
A kisfiú nem nagyon érti még a dolgokat, csak érzi a feszültséget a levegőben.
A mostani katolikus iskola épületének utca felőli,
akkori első osztályában is érződik a rendkívüli helyzet.
A kisdiák néhány osztálytársával
az óraközi szünetben kiszalad a József Attila utcai sarokra.
Úgy hírlik, ott vannak az oroszok;
és valóban, orosz tanksor áll a templom mellett,
csővel Budapest irányába mutatva.
Kár, hogy ezek a titokzatos harci eszközök ott és akkor
nem kisméretű játékok - gyerekeknek!
Rozsnyai tanító néni a délelőtt folyamán örömhírt közöl: mindenki hazamehet.
A kisdiák otthon, az udvaron a homokozót túrja, s közben mindenféle jár az eszében.
Bent, az úgynevezett rádiószobában nagyapja zsebredugott kézzel áll és
lehajtott fejjel hallgatja a falra szerelt barna színű néprádiót:
"A vérontás továbbra is folyik" -
a híradásokban időről időre elhangzó mondat egy életre bevésődik.
Terjed a hír az utcában: a két fiú eltűnt otthonról.
Az édesanya és az édesapa kétségbeesetten kutatnak a fiaik után.
1956. november negyedikén megindul az orosz támadás a forradalom leverésére.
A nyugati határt lezárják.
A szemben lévő házban:
bánat és vigasztalan sóvárgás a fiúk után.
A kisdiákot is mélyen érinti a rideg valóság, hogy
a nagyfiúk már soha többet nem fognak hazajönni...
Az "örök hiány" és a "soha többet" feldolgozhatatlan.
Az édesanya jó időben a gangon a lépcsőhöz közel,
karosszékbe ültetve néz a kiskapu és az utca irányába -
mint aki hazavárja a fiait... Mindhalálig, mindhiába.
gabor, 2021. november 4.
A fiúkat az ausztriai elosztóközpontból egy gyermektelen, holland orvos házaspár magához fogadta és Hollandiában fölnevelte...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése