Mészáros Gábor: 2012

Koncert és zenetörténet

Magyar népies dallamok
az Alpokalján

Lisztfesztivál
Raiding, 2012

Magyar rapszódiák

Bécsi Akadémia Zenekara
vez. Martin Haselböck

Liszt Ferenc:

Rákóczi-induló, Magyar rohaminduló
Magyar rapszódiák Nr. 1-6,
zongoraművek szimfónikus zenekari átdolgozásai:
Liszt Ferenc (4-6), Liszt/Doppler (1, 3)
Doppler Ferenc (2)

Liszt Ferenc (1811-1886) szülőhelye, az ausztriai Raiding (Doborján) hivatott gondozója a zeneszerző ráeső „hagyatékának”. A romantikus zeneköltő gyermekkorához köthető korabeli épület, a szülőház, ma emlékmúzeum; mellette az újszerű koncertterem és a települést felező Raiding-patak menti többi emlékpont már az utókor igyekezete. Ami viszont a falucskát Liszt óta a környékbeli többitől különbözteti, az a hely szelleme, mely időről időre vonz laikus zenekedvelőket és zenészeket egyaránt.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulója közelében, október 21-én a délután öt óra már estének tűnő időpont, kitartó szitálással sűrűsödő köd nehezedik a sötétedő burgenlandi tájra. A koncert „időzítése” a történelmi évfordulóhoz véletlen (?) – nincs rá utalás –, az összekapcsolás csak játék a gondolattal. Az időpont és a műsorválasztás azonban mindenképpen történelmi sorsfordulókat idéz a magyar tudatba: szabadságküzdelmeket egykoron a bécsi udvar ellenében, majd később a második világháború után az országra telepedő bolsevista uralommal, amikor mindig az önrendelkezés, a nemzeti megmaradás volt a tét.

A Rákóczi-induló hosszú utat tett meg zenetörténeti fejlődése folyamán, amíg hangszeres változata Liszt keze nyomán, és a zongorán gyújtó hatású zeneművé vált, olyannyira, hogy lelkes, nemzeti érzelmű fogadtatása az udvar gyanakvó figyelmét is felkeltette, valahányszor Liszt idehaza eljátszotta. A zenekari átdolgozás és a Magyar rohaminduló kombinációjának mostani markáns interpretációja már-már a Rákóczihoz hű talpas kurucok trappolásának képzetét keltette a határon átrándult „rebellis” koncertlátogatóban.

A bécsi zenekar nem kevesebbre vállalkozott, minthogy olyan zenét tűzzön műsorára, amely ízig-vérig magyaros, mely bár remekül, virtuóz módon előadható – így történt –, de hozzáférkőzni e művek legbelsőbb világához nem egyszerű. Szerencsés, ha a feldolgozott korabeli divatos, magyar népies dal – Magasan repül a daru – prozódiája anyanyelvi sajátja az előadónak, hogy ritmikáját illetően mindjárt a téma indításakor a darumadár magyarosabban repülhessen… E szentimentális népies műdalokkal kapcsolatban – a zeneszerző "mentségére" szinte – a zenetörténet megjegyzi, hogy Lisztnek akkoriban nem volt lehetősége megismerni a klasszikus, egyszerű, nemesen ötvözött magyar népdalokat, hisz azok akkor gyűjtés híján még nem juthattak el a magasabb társadalmi körökhöz. Kérdés azonban, hogy a romantika csapongó fantáziavilága, zeneszerzői kelléktára hogyan formálta volna a maga képére a mesterkéletlen, tömör, keményebb kötésű dalokat, ami a népzene sajátossága. A géniuszok bizonyára megtalálták volna a módját ennek is. (Meg kellett azonban haladni a romantikát és vele a szentimentalizmust is, hogy majd a XX. század új zenéje és kifejezőeszközei legyenek alkalmasak a nemes veretű magyar népdal felemelésére és megörökítésére a műzenében.)

Liszt többek között a népies műdalok feldolgozását tartotta fontosnak magyarságának megvallására. Pesti estéin szívesen hallgatta a cigányprímás Farkas Józsi és bandájának játékát. Zseniálisan leste el e műfaj stílusbeli sajátosságait és emelte művészi szintre a rapszódiákban, ezért is előzte meg most várakozás különösen a 3. bemutatását. Ebben érezhető leginkább az a cigány-, vagy népi zenekarokra jellemző stílus és hangulat, amit magyarországi „zenei mestereitől” e téren tanulhatott. A lassú rész próbaköve a külhoni előadóknak. Igaz, képzett zenész keze alatt pengett a cimbalom – Liszt idejében hárfával helyettesítették, akkor még nem akadt kottaértő cimbalmos –, de pótolhatatlan a magyar nemzeti múltból eredő érzésvilág, melyben e hangszer és a szimfonikus zenekar a „banda” zenei modorában stimmelt volna össze: a mélabús klarinétszóló, a szentimentális lelkületre ható akkordfelbontásos cimbalom- és hárfafutamok, a hegedűk és a mélyvonósok ráérző, szenvedélyes dalolása… – ez lehetett a legkevésbé szívhez szólóan magyaros ezen a burgenlandi estén. (A Budapesti Fesztivál Zenekar a hat zenekari rapszódia korongra rögzítésekor - a kadenciajátékhoz - két cigányprímást alkalmaz!)

   A befejező, 6. rapszódiában a „Pesti karnevál” – helyenként a bécsi straussi világra emlékeztető zenekari hangzásával és ritmikájával – könnyed stílusban, felszabadultan szólt, karmester és zenekar otthonosan elemében volt.
   A bécsi klasszicizmus nagyszerű hagyományain nevelkedett muzsikus gárda Martin Haselböck kiváló, helyenként a közönséget is magával ragadó, lelkesült vezényletével - mondhatni - "gesztus értékű", Liszt magyar gyökereinek hangsúlyt adó, doborjáni kis koncerttörténelmet írt azáltal, hogy az "érzelmes századba" (Krúdy) visszanyúlva szimbolikus jelentéstartalmú és magyar vonatkozású zeneművek bemutatásával adózott a zeneköltő emlékének. A hangzás érdekében különleges illesztésekkel megalkotott faborítású hangversenyterem kényes osztrák zenei igényeket is kielégítő akusztikája eredményeképpen maradandó élvezetet nyújthatott a zenekar játékára jellemző érzékenység, precizitás és kiegyenlítettség.

gabor, 2012. november
PARLANDO 2013/1.
www.parlando.hu

Fakultatív jellegű blockflöte-oktatás barokk fogásrendszerű hangszereken

Az általános iskolában a furulya (=Blockflöte) leginkább csak előképző hangszerként - az alsó tagozaton, csoportos oktatásban - használatos, és a tanulása a legtöbb esetben - további kibontakozási lehetőség híján - pár év múlva abbamarad. A hangszer gazdag irodalma viszont jelzi, hogy a reneszánsz, de főként a barokk zenetörténeti korban kiemelten jelentős szerepe volt. A fúvós hangszerek fejlődésével nem tudott lépést tartani, s az idők folyamán háttérbe szorult. Viszont manapság a régizene előtérbe kerülése által, valamint a jobb minőségű utánépített hangszerekhez való könnyebb hozzájutás következtében a furulya, vagy az előadóművészetben és a komolyzenei rádió által is szívesen használt szóval: a blockflöte idehaza is fokozatosan a zenei érdeklődés homlokterébe került. Lágy hangzása (az olaszban: flauto dolce = édes, édesen szóló furulya) és „mozgékonysága” miatt hamar népszerű lehet a gyerekek körében, ha tanulmányaik során maguk győződhetnek meg arról, hogy - a hangszert övező, kicsit lenéző közhiedelemmel ellentétben - idővel milyen nagyszerű zeneműveket lehet vele eljátszani.

Az általam alkalmazott módszer többek között azon ügyes és tehetséges tanulók számára lehetőség 7-8-9 éves kortól – 2., 3., 4. osztálytól – az általános iskola keretein belül, akiknek különféle okok következtében - pl. kis falvak zeneiskolától való nagyobb távolsága, zeneiskolai helyhiány, vagy más hangszerek megfizethetetlensége miatt - a bennük rejlő zenei képességek kibontakoztatására nincs lehetőségük, és életük folyamán talán soha nem találkoznának a hangszeres zenével, s így a zenélés öröme ismeretlen maradna számukra. Az oktatás egyik fő célja a mihamarabbi együtt muzsikálás, módja pedig nem egyszerűen - már egészen a kezdetektől sem - a zenemű betanítása, hanem elejétől fogva a gyerekek zenei kreativitására alapozva következetes gyakoroltatás révén a ritmikai elemek játékos formában való precíz elsajátíttatása és a tudatos, értő kottaolvasási készség kialakítása. Csak ezek eredményeképpen válhat lehetővé a tanítványok mielőbbi társas zenélése is.
Kezdő, illetve előképző hangszernek a szopránfurulya a legalkalmasabb, mert korán kézbe vehető, elsőre viszonylag könnyen megszólaltatható, és a gazdag gyermekdalanyag kánonjai, valamint magyar szerzők művei már a zenetanulás korai szakaszában lehetővé teszik a társas zenélést.

A blockflöte-oktatás mindennapi feladatairól vázlatosan:

- megfelelő légzéstechnika és befúvási mód, hangszer- és testtartás, valamint

a helyes ujjbillentés kialakítása,

- pontosan összehangolt nyelv- és ujjmozgás,

- laza, egyenletes ujjtechnika,

- tiszta intonáció,

- dinamikailag árnyalt, telt, kifejező furulyahang,

- zenei memorizálás,

- idővel rendszeres társas muzsikálás (duó, trió, később kvartett),

- a furulyairodalomban való tájékozódás elősegítése.

A növendékek a hangszertanuláshoz szükséges elméleti ismereteket - az általános iskolai zenei ismeretek bővítéseként - a furulyaórán kapják. Oktatás: lehetőség szerint heti két alkalommal egyénileg (2x30 perc), illetve kezdetben, főként kicsik esetében 2-3 fő egyidejű részvételével (2x45 perc).

Első és második év: barokk fogásrendszerű szopránfurulyán az alapok elsajátítása a tizenhatod-játékkal bezárólag. Együtt zenélés, kezdve a legegyszerűbb kánonokkal, duókkal.

Harmadik év: A szoprán mellett a "furulyacsalád" (S,A,T,B) második tagjával, az altfurulyával való ismerkedés, a tanulás megkezdése.

Negyedik-ötödik évtől: Haladó szintű tanulókkal a tenorfurulya használatba vételével furulya kamaraegyüttes alakítása, melyhez szükség és lehetőség szerint a növendék vagy a tanár basszus-játéka társul.

Elsődleges feladat a zene és a zenélés megszerettetése. A hangszeres követelmények és az elérhető tudásszint - fő vonalaiban - a zeneiskolai rendszer kívánalmai szerintiek. Három-négy év tanítási munka és tanulói rendszeres gyakorlás (!) eredményeképpen a várható hangszertudás:

- a c-alapú, barokk fogásrendszerű szopránfurulya mellett az f-hangolású alt

hangszer aktív használata,

- helyes testtartás, megalapozott légzés- és hangindítás-technika,

hanglezárás, hüvelykujjtechnika,
- skálajáték: 3#, 3b

a staccato-, a tenuto-, és a legatojáték,

- színes, változatos hangszerjáték a különféle artikulációk alkalmazásával,
- előkék, mordent, paránytrilla, egyszerűbb trillák forgódíszítéssel, a főbb

trillafogások ismerete,

- a tehetségesebbek esetében: szonáta- vagy szvittétel trillákkal és egyéb

egyszerűbb ékesítésekkel, illetve dallami díszítésekkel.

A fent vázolt program alapján tanítottam Finnországban, majd itthon általános iskolában és zeneiskolákban huszonnégy éven keresztül.

Alapvető iskolák
S:szoprán, A: alt
Bali János: Furulyaiskola I., II. (S, A)
Bali János: A barokk díszítés iskolája furulyára (A)
Béres János: Furulyaiskola I.II.III. (S)
Cancik Tomás: 42 etűd (S)
Czidra László: Barokk etűdök (S)
Barokk táncok (AA)
Kállay Gábor: Hangnemgyakorló szopránfurulyára
Lőrincz László - Paragi Jenő: Furulya-ABC (S)
Oromszegi Ottó: A szorgos furulyás (S)
Perényi Éva és Péter: Altfurulya-iskola

2008. szeptember