Nemzeti Táncszínház, 2022.10.01.
A könyvfesztivál díszvendége:
SZVETLANA ALEKSZIJEVICS
Berlinben élő fehérorosz írónő,
akivel Veiszler Alinda beszélgetett.
Vásáry Tamási szerénységgel ballag a színfalak mögül a színpadra és süpped bele a székébe, hogy szinkron tolmács közreműködésével meséljen, mi késztette könyvei megírására, melyekben föltárja egy máig véget nem érő rendszer visszásságait, borzalmait - az igazságot, melytől emberek milliói voltak és vannak elzárva még ma is. Nem kertel, a szovjet-orosz rendszerről van szó, amely mérhetetlen szenvedést hozott már eddig is a világnak. Hiteles közvetítő, aki tudja, mit beszél, mert íróként, oknyomozó újságíróként sok olyan embert keresett meg, akik személyes élményeikről hitelt érdemlően beszéltek, és ezek a személyes feltárulkozások így eljuthattak az olvasókhoz könyvalakban, az ő művészi szerkesztésében.
A jelenlegi rendszert
jellemezve úgy fogalmaz, hogy IV. (Rettenetes) Iván (1533-1584) óta a helyzet
változatlan. 1547-ben Makarij metropolita az Uszpenszkij-székesegyházban „egész
Rusz cárjává” koronázta IV. Ivánt, akinek az uralkodását a reformok mellett
gyilkosságok, területszerző háborúk jellemezték. (David Warnes: Orosz cárok krónikája alapján a szerk.)
A Szovjetunióban nem az élet szépségeiről szólt az eszme, hanem ún. halál-propagandát folytattak. A hazáért az életed feláldozása a legfontosabb. Visszás a társadalmi felfogás a háború után a nők helyzetét illetően, akik számára elmarasztalást hozott a frontszolgálat. Ismert olyan családot, ahol az anya elbocsátotta a hazatért lányt, hogy jelenlétével ne hozzon szégyent a családra.
A 74 éves írónő Csernobil (Ukrajna) közelében született, ezért különösen is közel állnak hozzá az atomerőmű felrobbanása okozta emberi tragédiák. „1986. ÁPRILIS 26-ÁN, EGY ÓRA HUSZONHÁROM PERC ÖTVENNYOLC MÁSODPERCKOR robbanássorozat rombolta le a fehérorosz határ közelében lévő csernobili atomerőmű 4-es energiablokkját. (…) A tízmillió lakosú kis Ferhéroroszország számára ez nemzeti tragédia volt, pedig a fehéroroszoknak nincs is atomerőművük. (…) A nagy honvédő háború idején 619 falut pusztítottak el a német fasiszták a lakosaikkal együtt fehérorosz földön. Csernobil után 485 falut és települést veszített az ország: hetvenet közülük már örökre földbe temettek. Minden negyedik fehérorosz meghalt a háború alatt, ma minden ötödik sugárszennyezett területen él. Ez 2,1 millió embert, köztük 700 ezer gyereket érint.” (Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima, Európa Könyvkiadó 2016)
Moszkvában - a pártfőtitkár Mihail Gorbacsov - a bolseviki eltitkolás módszere szellemében egy ideig nagy a csönd, csak miután a radioaktív felhő Minszken keresztül Skandinávia felé vette útját és észlelte a világ, vallották be kényszeredetten a tragédia tényét. Kiderült, a likvidátorokat (elhárítási feladatokat végzők) védelmi felszerelés nélkül küldték a maghoz, a robbanás közvetlen közelébe, akik már csak rövid ideig éltek ezután. És mindezekről nem volt szabad a külvilág felé beszélni, élték magukba fojtva családi tragédiájukat.
„Ó, milyen boldog voltam!
Milyen boldog… Kiküldetésre megy… Én meg számolom a napokat, az órákat, várom,
hogy viszontlássam. Számolom a perceket!
Fizikailag nem bírom nélküle… (…)
(Fényképalbumot hoz,
megmutatja az esküvői fényképeiket, és amikor már búcsúzni akarok, visszatart.)
Hogyan éljek ezután? Még nem
mindent… Nem teljesen… Boldog voltam… Eszelősen… Vannak olyan titkok… Talán nem
kellene megadni a nevemet… Az ember csendesen imádkozik. Magában… (Elhallgat.)
Nem, mégis adja meg a nevemet! Emlékeztesse ránk Istent… Tudni akarom… Meg
akarom érteni, miért kell ekkora szenvedést viselnünk? Valjancina
Cimafejeuna Panaszevics, likvidátorfeleség” (Szvetlana
Alekszijevics: Csernobili ima)
2015-ben írói munkásságáért irodalmi
Nobel-díjban részesült; az autokrata vezetőknek ez nem esett jól, a nagyvilág
pedig gratulált. Hetvenedik születésnapján - ekkor még Minszkben élt - a minszki
külföldi nagykövetek egy csoportja a lakásához vonult a köszöntésére. Veiszler
Alinda enyhén provokatív kérdésére: A magyar nagykövet köztük volt-e?”, „Nem
ismerem az arcokat.” mondattal hárított.
Szvetlana Alekszijevics korábban
úgy tervezte, ha már a végére járt a dolgoknak és megírta a „vörös ember”
történetét, bevégeztetett az élet által neki szánt feladat. Azonban az az
érzése, hogy a történet nem ért véget, s az élete rövidnek bizonyul a munka befejezéséhez…
gabor 2022.10.02.
Szvetlana Alekszijevicstől az Európa Könyvkiadónál megjelent művek:
Csernobili ima
Elhordott múltjaink
Fiúk cinkkoporsóban
Utolsó tanúk
