*
"...Ádám érezte magában azt, hogy ő Kodály méltó társa. Kodály zeneszerzői arcképe markáns, meghatározó a XX. századi magyar és nemzetközi téren is egyaránt. (...) De Ádám azt is tudta magáról, és ebben igazat kell neki adnunk, hogy ő a nagyobb pedagógus. Ezt Kodály is tudta. Ami viszont a gyakorlat és a sors fintora, hogy a művek, opuszok megmaradnak, akár mint kotta, akár mint zenei felvételek. Kézzel fogható, megtapintható, bármikor újra hallgatható - materiális tény, rekonstruálható. A gyakorlati munka, akár legyen az tanítás, kórusvezetés vagy előadás, kézzel nem fogható. Még ha a könyvben le is van írva. A hang, a mondat elszáll. Kettejük munkásságának mérhetősége csak így hozható párhuzamba. A másik oldal tehát úgy igaz, hogy a nagy pedagógus, a "tanító" egész egyénisége, nemcsak a tárgyi tudása, hanem mindaz, ami belőle árad, megmarad hallgatóiban, tanítványaiban.
Röviden fogalmazva, Kodály egyénisége - a szigorúság, a hallgatagság, az elzártság, a szűkszavúság, kemény, következetes, számonkérő - sokak számára talán ezért nem is szimpatikus. (A későbbiekben Vásáry Tamás megfogalmazásában ez ugyanígy jelenik meg.) Féltek tőle, ő volt a hallgatag bölcs tanító.
Ádám egyénisége: a nagy széles gesztusok - előadásmódjában is -, nyíltság, könnyen kitárulkozás, esetenként a szangvinikusság. Mindez nagyon szép, ízes, sok jelzővel ellátott magyar beszédben, igen jó előadókészség formájában jelent meg. Elég talán a rádió-, és televíziós adások sikerességére utalni. Könnyen és gyorsan kapcsolatot tudott teremteni hallgatóival." (...) /Székely Miklós/
"...Ám, ha kibújtam is az elemi iskolai énektanítás közvetlen kötelékéből, lappangóan kísértett továbbra is. Ott settenkedett körülöttem, s csak arra várt, hogy valaki a nyakamba varrja, mint tíz évvel ezelőtt Harmath Artúr az aktacsomót, amikor a Középiskolai Tanárképzőt át kellett vennem. Aki ennek gondját most alaposan megtetézte, vállamra helyezte, az nem volt más mint maga Kodály. Minden alkalommal szóba hozta a lapról éneklés kérdését. Úgy tekintette ennek ügyét, mint hosszú távon elérendő ideális célt. Állandóan szorgalmazta a relatív szolmizáció bevezetését. Főleg engem unszolt, tegyek meg minden lehetőt ennek érdekében. És ez természetes is, hiszen én valóban végigtanítottam minden iskolatípus énekóráit. Alig akadt valaki, aki jobban ismerte volna a tanuló gyermek ilyen irányú képességeit, lelki alkatát, ugyanakkor magát a tanítót és a tanárt is.
Kodály zenei neveléssel foglalkozó nemesveretű cikkei és szavai, a zene által való nevelés elévülhetetlen útmutatásai. De nem volt eléggé közvetlen a didaktika embere. Viszont a zseniális pedagógiai haditerv sikere ott dől el, azokon az 50 perceken múlik, melyeket egy képzett, főleg arra hivatott tanítóember módszeresen leperget. És ez nem kevés.
Feladatommá tette a relatív szolmizáció bevezetését, és szorgalmazta az új tanítási rendszer módszertanának, helyesebben didaktikájának teljes és részletes kidolgozását. Nos, a végzetem, a pedagógia ezúttal is diadalmaskodott felettem. (...) ...az iskolai énektanítás új módszerét bevezettem a főiskolán, majd megvitattuk az énekoktatók szövetségében. Elkezdtem ismertetését vidéken és többfelé..." /Ádám Jenő/
