Rubus Sándor 1909 - 1992
"Rubus bácsi"
Egy áldozatkész iskolaszolga emlékére
Voltak tanáraink, szeretettek és kevésbé kedveltek. Voltak iskola- és osztálytársaink, akikhez megannyi sztori és emlék fűz kitörölhetetlenül. S amikor reggel beléptünk az iskolába, kora délután pedig hazaindultunk, legtöbbször ott állt a „vártán” a portásfülkénél - évtizedeken át - egy komoly tekintetű, szemüveges férfi, aki úgy tűnt, mintha közben soha nem is ment volna haza. Szó szerint is igaz ez, mert az iskolaépületben volt az otthona, családjának (feleségének és két lányának) szolgálati lakása. Amikor évtizedekkel később bevezették az iskolákban a biztonsági őr rendszert, egyik iskolatársunk megjegyezte: „Ha Rubus bácsi élne, nem volna szükség őrökre, annyira védte a tanulókat és az iskolát is.” Mindenese volt az iskolának, és számára a „Fényes” volt a minden.
Rubus bácsi fontos embere volt az intézménynek, de soha nem fontoskodó. Szerény hivatalsegédként tette a mindennapit, pedig közben a nagy épület technikai működéséért is felelt. Bizonyára nem volt mindig könnyű helyzetben (mint ahogy mi, diákok sem), de a dörgedelmes igazgatói stílusból valószínűleg megértette a szándékot: a fegyelem, a figyelem és a „még jobb” feltétlen akarását…
Ki ne emlékezne a korszak jellegzetes munkaköpenyére, ami Rubus bácsinak is osztályrészéül jutott. Munkájából adódóan neki mindig meg kellett találnia a helyzet kulcsát, ezért aztán köpenyzsebbe dugott kezében a nagy kulcscsomóval közlekedett a folyosókon. Megbízhatósága, kiegyensúlyozottsága az iskola keményvalutájának számított mindvégig, amíg csak dolgozhatott.
Miután szeretett felesége, aki egyben a munkatársa is volt az iskolában, megbetegedett, hogy időnként kimozdítsa bezártságából, vett egy Zastava 750-es autót, s ez a ma már matuzsálem - mint örökség - lánya közvetítésével került később a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe.
Éva lánya a levelében szépen emlékezik a szüleire: „Tényleg nagyon sokan szeretettel emlékeznek rá, ez nagyon jól esik nekünk, nagyon emberek voltak mindketten!!!”
Rubus bácsit ma már csak haló poraiban tisztelhetjük. „Született 1909. október 6-án, meghalt 1992. november 7-én. 1945. június 4-től volt az iskola hivatalsegéde - akkor így nevezték - egészen 1981-ig.”
Tartsuk meg Őt jó emlékezetünkben!
Tartsuk meg Őt jó emlékezetünkben!
*
 |
|
Az iskola facebook oldalára: 2016.01.10.
gabor, 2017.03.18.
|
.
Sass Sylvia Kossuth-díjas, 2017.03.15.
A drámai szoprán opera-énekesnő
2015.09.06-án
az
az
alcsútdobozi Arborétum Kápolnában
*
Sass Sylvia: Az angyalok bűvöletében (életrajz, 3. kötet, részlet)
Floria Tosca figurája amiatt is közelebb állt hozzám, mert Ő is énekesnő volt. Megmutathattam érzékenységét, törékenységét, lelki finomságát, őszinte hitét. Gyönyörű az a pillanat, amikor a Madonna-szobor előtt alázattal elhelyezi virágait.
Amikor erre a szerepre készültem, sokáig analizáltam azt a pillanatot, amikor Tosca a gyilkosságra kényszerül. Próbáltam legmélyebb rétegét is megfejteni lelkiállapotának. Úgy éreztem, a "kulcs" a második felvonás áriájában van.
A "Vissi d'arte" szinte Tosca egész lényének ars poeticája. Olyan, mint egy mennybe szálló sóhaj végtelenített pillanata. Mély hitét éltem meg ezekben a frázisokban, melyek a legkiszolgáltatottabb helyzetben is az Ég felé tekintenek.
Sass Sylvia: Az angyalok bűvöletében (életrajz, 3. kötet, részlet)
sylviasasslives 1979
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
leonardo
