HORTHY ISTVÁNNÉ
EDELSHEIM-GYULAI ILONA
(1918-2013)
„2013. április 18-án, 95 éves
korában elhunyt Horthy Istvánné Edelsheim-Gyulai Ilona, aki Horthy Miklós
kormányzó menyeként fontos koronatanúja, cselekvő részese, haszonélvezője s
egyben robotosa volt egy vitatott korszaknak, amelyről bárhogyan is
vélekedjünk, az ő egykori szerepvállalása és háború utáni tevékenysége –
kötelezettségei becsülettel való teljesítése – vitathatatlan elismerést és
tiszteletet érdemel.” (Olasz Lajos: Az
utolsó koronatanú. Rubicon, 2013/5)
John Lukacs
könyvjelzője
„Van egy fiatal lány, aki az első
világháború utolsó évében született, Európa, sőt a hamarosan felbomló és eltűnő
Osztrák-Magyar Monarchia kellős közepén, régi, nemesi családban. Gyermekkora
boldog. Ő maga csodaszép.
Hazája, a megcsonkított Magyarország király nélküli királyság, amelyet
egy flotta nélküli admirális kormányoz; ennek az öregúrnak a fia szerelembe
esik vele. A második világháború első évében kötnek házasságot. A következő
esztendőben fiuk születik. Újabb esztendő múltán a férj Magyarország
kormányzóhelyettese lesz.
1942-ben vagyunk, zajlik a második világháború. Magyarország,
voltaképpen kényszerűségből, a hitleri Németország szövetségese. A kormányzó
nem örül ennek (a fia sem). Nem hajlandó teljesíteni Hitler minden kérését.
Menye egyre jobban megszereti. Ő most ápolónő az orosz fronton. Férje a magyar
légierő pilótája. Lezuhan a gépével; életét veszti. Egyesek német szabotázst
rebesgetnek; mindenesetre Hitleréknek jól jön ez a baleset. Az özvegy, immár a
kormányzói palotában, mindenféle menekültek, köztük magyar zsidók megmentésén
fáradozik. A németek váratlanul megszállják Magyarországot. A kormányzó
tehetetlen, bár itt-ott azért tanúsít némi ellenállást. Fiatal menye mellette
van, és sok mindenben részt vesz, titkos rádióüzeneteket küldözget. Úgy
döntenek, Magyarország megmentése érdekében fegyverszünetet kötnek a
szövetséges hatalmakkal. A németek behatolnak a palotába, őrizetbe veszik a
kormányzót, feleségével, menyével és unokájával együtt. Egy németországi
kastélyba internálják őket.
Véget ér a háború, de ők nem szabadulnak azonnal. Végül Portugáliába
távoznak. Az ifjú özvegy továbbra is férje családjával él. Egy brit tiszt
beleszeret. Összeházasodnak. Évtizedek múlnak el. Az asszony megéli szeretett
apósának és anyósának újratemetését szülőföldjükön, egykori vidéki birtokukon.
Micsoda történet! Főszereplője nagy és tragikus történelmi események
résztvevője volt, amelyekről olyan szerényen számol be, hogy az már több mint
bájos. Szenvedélyesen rekonstruál, és helyesbíti a téves történelmi
értékeléseket, illetve amiket ő annak vél. Állhatatos, de sohasem harsány.
Intelligens írásán átsugárzik szívjósága és gyöngédsége. Könyvének számos
lapján egy immár eltűnt, sőt mindörökre eltűnt világ elevenedik meg. Nem is
annyira önmagáról, mint inkább férjéről és férjének szüleiről kíván portrét
festeni. Ez arra vall, amit Goethe egyszer úgy nevezett: »die Höflichkeit des
Herzens« – a szív udvariassága. Egész élete, melyet e könyvbe sűrített, a
jellem diadaláról szól.
Egy rendkívüli asszony memoárja ez.”
*
Lukács
János 1924-ben született Budapesten. Apja progresszív gondolkodású katolikus
orvos, anyja polgári zsidó származású. Lukács a Pázmány Péter Tudományegyetem
történész szakára járt, amikor kitört a második világháború. Lukács dezertált a
hadseregből, mikor Magyarország belépett a háborúba a németek oldalán. Bár
szülei még a háború előtt elváltak és Lukácsot apja után katolikusnak nevelték,
a Magyarországon érvényes zsidótörvény alapján munkaszolgálat és deportálás
várt rá. Kijátszva a németeket és túlélve Budapest bombázását, Lukácsnak nem
voltak illúziói az oroszokkal kapcsolatban. 1946-ban emigrált, és a Cambridge-i
Egyetemen folytatta tanulmányait. Azóta az Egyesült Államokban él, ahol John
Lukacs néven publikál. (Wikipédia 2013)
A Szegedre vivő országút mentén, Kiskunmajsa térségében, egy tanyasi iskolaépületben talált otthonra az '56-os MÚZEUM, mely a maga nemében egyedülálló: anyaga '56-os szabadságharcosok által adományozott relikviák. Megálmodója és létrehívója - Pongrátz Gergely - mementóul szánta a feledékeny utókornak.
