Őrlődés katonai hatalmak világpolitikai játszmáiban

Pergel Antal

HARAG ÉS ELFOGULTSÁG NÉLKÜL

Magyar-finn katonai és
politikai kapcsolatok 1939-1944

Püski Kiadó, Budapest, 2010

Finnország és Magyarország geopolitikai sajátosságai meglehetősen eltérőek, ezért nem egyszerű párhuzamot vonni a két ország történelmi eseményei között. A történész erre a feladatra is vállalkozott, s az összevetés és a párhuzamkeresés azért is igényelt körültekintő munkát, mert sok esetben mások voltak az ok-okozati összefüggések az északi országban, Európa peremén, és másként alakult nálunk, Közép-Európában. A közös alaphelyzet adott volt: kényszerű elkötelezettség és függő viszony Németországgal, a bolsevizmus elutasítása, és a meghatározó sorsközösség: belesodródás a háborúba, és őrlődés katonai hatalmak világpolitikai játszmáiban.

   A magyar-finn kapcsolatok kezdeteitől sok apró részlet tárul fel abból a történelmi időszakból, amely az 1910-es évek vége felé, az orosz bolsevik forradalommal vette kezdetét. A tragikus oroszországi események hatásait Finnország és Magyarország is elszenvedte, de a két, nagyon hasonló háttérrel és emberi tartással bíró államférfi, Carl Gustaf Mannerheim és Horthy Miklós a nemzeti erőkre támaszkodva 1918-19-ben véget vetettek hazájukban a dicstelen, nemzetellenes, bolsevista felforgató tevékenységnek.  

   Nekünk, magyaroknak, különösképpen hangsúlyos a finn-szovjet téli háború magyar vonatkozásait is taglaló fejezet. A kis nép – Mannerheim tábornaggyal a hadsereg élén – élethalálharcát vívta a Szovjetunióval, amely területi követeléseinek kielégítetlensége okán 1939. november 30-án hadüzenet nélkül megtámadta Finnországot. Horthy kormányzó a segítségnyújtás megszervezésében teljes támogatásáról biztosította Teleki Pál miniszterelnököt, s valamilyen módon szinte az egész ország megmozdult. A toborzás eredményeképpen a több mint 25 000 jelentkezőből közel 350 alkalmassá vált magyar önkéntes érkezett március 2-án finn földre (Mannerheim utóbb szemlekörútján meglátogatta a magyar csapategységet is), de bevetésükre már nem került sor, mert 1940. március 13-án – az idén ennek éppen 70 éve – százöt nap hősies helytállás után, mintegy huszonháromezer finn katonaáldozattal, területvesztéssel, kemény békefeltételekkel véget ért a téli háború, de országuk önállóságát sikerült megőrizniük.    

   A két ország katonapolitikai kapcsolataiban a legfontosabb összekötő személyiség – magyar anya és finn apa szülöttje – Aladár Paasonen ezredes volt, aki előbb Kyösti Kallio köztársasági elnök első szárnysegéde, majd Mannerheim egyik legbizalmasabb munkatársa, a hírszerzés főnöke lett. Emlékirataiban (Marsalkan tiedustelupäällikkönä, Weilin+Göös, Helsinki, 1974) többek között a következőképpen írt az 1942-ben, Horthy Miklósnál tett látogatásáról: „Miután érdeklődött a finnországi hadi helyzet részleteiről, kifejezte csodálatát a finn katona hősiessége iránt. Magyarországhoz hasonlóan Finnország is a földrajz szabta törvények foglya, s ettől senki sem függetlenítheti magát. Az admirális egy francia államférfi mondását idézte: „La géographie est un prison.” (A földrajzi fekvés börtön.) Úgy értettem, ezzel arra célzott, hogy Magyarország kizárólag kényszer hatására lépett be a háborúba.”

   Az egyes fejezetek élén a Kalevalából vett, mottónak szánt sorok állnak; mesterkéltnek tűnő megoldás, mert a fennkölt, archaikus irodalmi idézetek egészen más alaphangot ütnek meg, mint ami szövegben utánuk következik. Gondos korrektori munkával bizonyára elkerülhető lett volna a már-már bosszantóan sok, helyenként értelemzavaró sajtó- és néhány helyesírási hiba. Igen rossz magyar fordításban olvasható Mannerheim tábornagy két úgynevezett napiparancsa: a magyar önkéntes zászlóaljnak írt köszönő, nagyra becsülő sorai. Az amúgy értékes, olvasmányos történeti munka ezek tekintetében többet érdemelt volna!  A befejező részben archív felvételek és angol nyelvű összefoglaló találhatók.

   Pergel Antal az adott időszak széles körű kutatásával fontos, hiánypótló munkát végzett el. Hogy a már régóta ismert történelmi tényeken kívül mi mindent gyűjtött egybe - feltárva ezeket a világháború bonyolult összefüggéseiben -, tanúsítják államférfiak levélrészletei, vezető politikusok táviratváltásai, nagyköveti naplójegyzetek, államfői látogatásokról készült feljegyzések, „szigorúan titkos” jelentések, „igen bizalmas” levelek, „szigorúan bizalmas” információk, „Titkos!” táviratok, konspirációs tevékenységről gyűjtött adatok, stb. Hát még ha finnországi levéltárakban is kutakodott volna!

gabor, 2010. november